2-1/16 milliméter – a homokszemcsék átlagos átmérője
Előadásunk a lélek és a test magányáról szól. A lélek körülnéz az emberi világban és meglátja a másik embert. Ettől kezdve keresése az egyetlen másikra irányul. Él benne egy kép, hogy az emberiség egészébe csakis egyetlen társhoz kapcsolódva tud csatlakozni. Elönti a vágy, hogy egy másik emberrel tökéletesen egyesüljön. Csakhogy ez a tökéletes egyesülés lehetetlen. A másik létezésében csak önmaga „meg nem találását” éli át. A „másikhoz-kapcsolódás” igazi
mélysége valójában a hiányban realizálódik. A nő magánya, a férfi magánya, önnön testük páncélzatában vergődnek. A gyengeségek feltárása, a belső törések megmutatása, a sérülékenység bevallása, az önirónia, önmaguk nevetségessé tétele, a test félelme – mind a mai ember jellemzője.
A test eszmélése: a lélek magánya. A tudat eszmélése: a test magánya. A másikhoz- kapcsolódás igazi mélysége a hiányban, a vágyban realizálódik. A társtalanságénál talán még nagyobb az „egymásra- rátalálás magánya”.
“A mostani előadás egy tiszta táncszínházi nyelvre épít. Két fehér bőrfotel kiabál az egyszerűségével a színpadon velünk szemben. A belehuppanó testek “ülős” koreográfiája is beszéd. Az uniszónókra épülő s a helyenként széttört gesztusvilág nem a fotelekre épít, – a tárgyak már többek, mint tárgyak, inkább szimbólumok – hanem az egymás hihetetlen közelségére s a mögötte rejlő lényegre: vajon elérhetik-e egymást?”